Ircsi

Engedd a folyót!

 

A folyót elnyeli a tenger, ha

A torkolatnál egyszer beleér.

Talán álljon meg örökre, és az

Újszülött se sírjon fel az életér?

 

És tavasszal a kis rózsaszálra

Ne csaljon új bimbót a kikelet,

Maradjon vékony kóró örökre,

Mert a szirom majd egyszer lepereg?

 

Ne félj rálépni az útra, félve,

Hogy majd fájni fog, ha tán véget ér!

Azon aggódnék, hogyha kihagyod,

Hiába sírsz az elszállt évekért.

 

És tudd, nem csak a szexista férfi

Buja vágya mondatja énvelem;

Nyitott könyv vagyok előtted, tudod,

Van bennem irántad sok-sok érzelem.

 

Ne hidd, hogy engem csak sodor a szél.

Ledob, majd felkap újra meg újra,

És ne hidd, mint egy szívtelen macho

Minden lány mellett vágyom egy újra.

 

A céltalan körök fárasztanak,

Hasztalan próbák kimerítenek,

Érzem, te az vagy nekem, akinél

Fejem lehajtva megpihenhetek.

 

Mert Te vagy nekem a Hajnalcsillag

Ahogy ragyogsz a csillagok között,

Le nem venném a szememet rólad,

Amint lebegsz a horizont fölött.

 

És ha most elmegyünk egymás mellett,

Végérvényesen utunk szétszakad.

Nem hiszem, hogy ilyen csoda nekem

Az életemben még egyszer akad.

 

Csak ritkán ragad el az ihlet, de

Te vagy a Múzsa, ezt most vállalom.

A miattad felgyülemlett érzést

Így, szoc. pozitív módon átadom:

.

.

.

 

Nyelvem lassan nyakad felé indul,

Játszva-keresve, ajkad elhagyom,

Hajad eltolva, beléd harapva,

Füledbe súgom forró sóhajom.

 

Le a lapockádon át, középre;

Nyelvem siklik végig a hátadon,

Bőröd ízétől felizzó testem

Rezgéseit csókommal átadom.

 

Gerincedet elhagyva követem

Hűen végig a csípőd vonalát,

Combodon harapdálva-haladva

Lent elérem a térded hajlatát.

 

A hosszú combod, a vékony bokád

Most egészen közelről láthatom;

Az első pillantástól vágyom, hogy

Majd rajta nyelvem körbe járatom.

 

Majd vissza ismét a kéjes úton

Végig kutatva minden hajlatod,

Rád feküdve és hozzád simulva,

Zihált sóhajom újra hallhatod.

 

Bújva, mozdulataimmal kérve

Fordulsz; hajad szőnyegre terül.

Istenem! Szemem falja a látványt

S nem bír betelni; vérem felhevül.

 

Gyönyörű cicid felemelkedik,

Hogy hátra húzod formás vállaid.

Had csókoljalak még, még, még tovább,

Valóra váltva titkos álmaid.

 

Nyelvem hegyével apró köröket

Rajzolva időzök a dombokon,

Szökellve egyiktől a másikig,

Mint kósza szél az őszi lombokon.

 

A kezét is megcsókolnám annak,

Ki ily’ szépen megformázta őket.

Nem tudtam, létezhet ilyen gyönyör,

Pedig hittem, ismerem a nőket.

 

Simogatsz. Finom ujjaid velem

Játszanak, lassan megoldják övem;

Belehullámzik testem, ahogy

A kéjérzet elönti az ölem.

 

A férfiasság bennem már feszít

Lüktetve; szinte fáj, amint csak nő.

Imádom, mint kínoz, mert belőled

Sugárzik ki a Nő, a Nő, a Nő.

 

Majd a hasadon végig szánkázva

Itt vagyok már a combjaid között

És érzem a forró, nedves gyönyör

Bújik a csipke szálai mögött.

 

A bugyi marad, tudom, de azért

Csöndben, titokban rálehelhetem:

Csak egy mozdulatod, egy sóhajod

Kell és a fejem elveszíthetem.

 

Te vagy az okosabb. Vigyázz reánk,

Ha az ész és az ösztön hajbakap!

Te csinálod velem, megőrjítesz;

Hogy érzi szám a kicsi ajkakat.

 

De nem. Mi okosak vagyunk és most

Csak kóstolgatunk, tovább nem megyünk.

Vigyázunk minden édes lépést, hogy

A csúcsok csúcsán együtt fenn legyünk.

 

Rád fekszem, a testem a testedhez

És a bőröm a bőrödhöz lapul;

Már madár vagyok én is; és érzed?

A szél ringat, hol lágyan, hol vadul.

 

Majd folyó vagyok, testem hullámzik,

Föl, előre, le, majd újra vissza.

Kiömlök a parti fövenyre és

A nedves homok nyomomat beissza.

 

És a szőnyeg már a tarka rét, hol

Fehér madár suhan át az éjjen,

(Szinte látom, majd szárnyal, s vágyom,)

Hogy ott akkor, magadba húzz mélyen.