Ircsi

Az idő

 

Induljunk most el, induljunk útra

Menjünk megint a városon túlra

Mert akarlak most, akarlak újra

 

 

Érinteni, érezni, szeretni

Ajándékul új élményt szerezni

Kezed fogva téged bevezetni.

 

 

A kertbe, ahol születnek erdők

És madarak szállnak oda, mert ők

A lehajló fák felett kerengők

 

 

Tarka réten virágok születnek

Hűs, csobogó patakok erednek,

És a fehér madarak lebegnek

 

 

Gyere csak! Mi most végre mást teszünk

Felszínes, mit a pénzünkért veszünk

A végén úgy is mind porrá leszünk.

 

 

Későn eszmélő hiába akar

A jó sárga föld mindent betakar

Ha vészfékről már hiányzik a kar

 

 

Mégsem tudnak az emberek élni

Megtanulnák, ha tudnának félni

Haláltól a legdrágábbat kérni

 

 

Az időt, mely könyörtelen marja

A tested, a szépséged akarja

És gyógyíthatatlan sebeket ejt rajta.

 

 

De egy dolgot az idő sem tehet

Megtörtént dolgot el már nem vehet

Pusztító útjára csak nélküle mehet.

 

 

Mert Te már itt vagy legbelül bennem

Rejtve, mást nem is kell érte tennem

Átmentett perceket elővennem.

 

 

Átélem újra, ahogy kimondtad:

„Még”, és a fülembe suttogtad

Az időt nekünk megállítottad.