Ircsi

Vigyázz a fehér madaradra!

 

Ajkamon érzem az ajkaidat,

Nyelvem még őrzi a szád vonalát;

Széttörtük közösen csókjainkkal

A hűségből ácsolt szép kalodát.

 

Álmodom újra, hogy hozzám bújtál,

Átadva finom bőröd melegét;

Éreztem gyönyörű melleidben

Egy elfojtott szenvedély tüze ég.

 

Ahogy mozdultál, azt nem feledem;

Bennem fog élni egy életen át.

Csak néztem némán, hogy léptél felém,

S szívem érezte a harmóniát.

 

Most is él bennem a kép, hogy álltál,

És hajad közé csúszott a kezem;

Magamhoz húztalak és éreztem,

Meghatott, hogy ezt érted megteszem.

 

Fehér madár száll az alkonyatban,

A víz fölött kitárva szárnyait,

Lassú mozdulataiba zárva

Egy gyönyörű lány rejtett álmait.

 

Lágyan le a vízre ereszkedve

És felrebbenve a felhők fele,

Ring fehér teste a habok fölött;

Száll, mint egy álom, s megyünk vele.

 

Mint tiszta víz, csobogó patakban,

Felfröccsenve, s kövekhez simulva,

Fantáziánk fröccsen ott a habban;

Tükörkép a mozdulatainkra.

 

Csak száll, száll a szép fehér madárka,

Mert oly jó, hogy szállni támadt kedve.

Édes pillanat. Nem kell rohanni

Azonnal a magas fellegekbe,

 

Mint a kéj kiéhezett kutyái,

Szűkölve és fogat csikorgatva,

Loholni és űzni és elérni

És állni egy röpke pillanatra;

 

Majd fásultan és kiüresedve,

Sejtve azt, hogy valami hiányzik,

Lerogyni legyintve, és gondolva,

Legközelebb meghozza egy másik.

 

Egyszer majd talán ő is megérti,

És a farkába harap nyüszítve,

Mert későn ébredt rá, hogy az útja

Maga által lett jól leszűkítve.

 

De a Te szép, hófehér madárkád

Épp csak indult, szárnyait kitárva.

Repül boldogan a széles úton,

Élvezve, és nem a végét várva.

 

Egy virágos tarka rét előtte,

Hol a tiszta, kicsi patak ered.

Kérlek, hagyd, hogy veled menjek én is,

És közben, majd megfogjam a kezed!